Most megírom amit eddig halogattam, azt a témát, amit már felhoztam ez egyik bejegyzésben. (Előre is bocsánat az elírásokért, a helyesírási hibákért.)

 Az utolsó bejegyzések komolytalanok voltak, érdektelenek, amelyek senkit se érdekelnek, még talán magát az alkotót sem.

"In your whole life the only thing that will stick by you is your shadow."

Az egyik bejegyzésemben már említettem, hogy majd szeretnék írni egy témáról, amely nemrég érintett.
Aki követte a néhány utolsó bejegyzésemet, tudhatja, hogy előző héten beteg voltam...hiányoztam 4 napot az iskolából....olyan kis érdektelen számú nap...mégis. Mikor visszamentem 2 barátom a nyakamba ugrott örömében és 2 nem. Jogosan lehet kérdezni, miért várnám el, hogy ilyen rövid nem találkozás után a nyakamba ugrojanak....rossz szó, nem várom el, egyeltalán nem várok el semmit....én csak reméltem.Az egyik barátnőm érdektelensége tényleg fájt egy kicsit. De annyira önző vagyok és telhetetlen, hiszen egyik barátnőm a betegségem alatt kétszer is felhívott és mindenki érdeklődött a hogylétem felől (majdnem mindenki), ráadásul nem emlékszem, hogy amikor mással ilyen történt, én úgy viselkedtem volna, mint, ahogy én elvárom.....szóval az egész nevetséges és rendkívül önző.Szóval ha esetleg bármelyik barátom olvasná ezt a bejegyzést, ne haragudjon, tényleg, semmi rosszat nem tettek és bocsánat. Az egész egy másik dologból fakad...

"Sometimes when I say "oh, I'm fine", I want someone to look into my eyes and say: "tell the truth!" "

Abból, hogy mint tudjátok (vagy nem, de ez most lényegtelen), nem vagyok budapesti ('hálistennek). Így amikor felköltöztem, többször is leutaztam a barátnőimhez, akiket tényleg hónapokig vagy egy évig nem láttam. Már nem tudom egészen sorrendben a történteket, de elmesélem.
Egyik alkalommal még egyészen "friss" volt a költözésem, mert még nyolcadik évközben (a hetedik és a nyolcadik év közötti nyáron költöztem) lementem a többiekhez és bementem a volt sulimba, hozzájuk, órára. Mielőtt csöngettek volna, én már ott álltam izgatottan az ajtó előtt és vártam, hogy kijöjjenek. Kicsöngettek. Két barátnőm jött ki először, akikkel nagyon jóban voltam, de sose voltunk a legjobb barátok, a nyakamba ugrottak, tényleg, valóban örültek nekem. És a többiek? A legjobb barátaim? Egy kis mosoly, egy kis vállveregetés...ennyi....Hogy van az, hogy azok akikkel éveken keresztül mindent megosztottál kevésbé örülnek neked, mint azok akik "csak" az osztálytársaid??? De ez alkalommal még azért egészen örült mindenki, még a volt tanáraim is viccelődtek velem.
Következő alkalom: korcsolyázni mentünk, mint ahogy régen. Ott talán egy év után akkor találkoztunk először a koripálya előtt. Alig bírtam magammal, amikor láttam, hogy jönnek felém. Egy szia. Ennyi volt. Talán ha mondhatom, egy unott szia volt. Mintha tegnap váltunk volna el....semmi extra, egy újabb hétvége, egy újabb program.... még egy ölelés se volt, egy vigyor még egy 'mi van veled?' se.  Na, ez igazán rosszul esett....komolyan rosszul esett. Annyira él még bennem az az unott mosoly. És megint lehetne kérdezni, hogy mi olyan nagy szám ebben...de erre csak annyit tudok mondani, hogy éld át és megtudod....az én szemszögemből, akinek hihetetlen fontosak a barátai ez nagyon is komoly dolog.
Újabb alkalmak: Már két vagy három éve váltunk el. Mindig összehoztunk egy találkozót. A volt legjobb barátnőm egyszer korábban elment az "összejövetelünkről", hogy a BARÁTJÁVAL találkozzon, akivel napi 24 órát van együtt, én évente ha egyszer el tudtam hozzájuk menni, és engem hagy ott. Második alkalommal már a találkozót is lemondta, családi összejövetelre hivatkozva....nem tudom mennyit higyjek el belőle. Az egyik barátnőm mondhatni már nevetséges volt, amikor legutóbb voltam náluk, annyit méltatott megtenni, hogy eljött a drágalátos BARÁTJÁVAL, hogy jól körbehordozza és megmutassa, hogy neki van és milyen jó van neki, aztán elment. Ennyi. Ennyi volt a nagy barátság. 
Természetesen voltak barátaim akik komolyan örültek nekem, időt áldoztak rám, nem mentek el hamarabb és mindig eljöttek. Hihetetlen hálás vagyok nekik ezért. Nem tudják, hogy nekem ez mennyit jelentett/jelent. Köszönöm!
Ezek a barátaim tették széppé, sőt csodálatossá az ott tartózkodásomat, hiszen imádom őket és Pécset is, és nagyon hálás vagyok, hogy ők még szebbé tették az ott töltött időt.

"Köszönöm!"

Lizy