Blog

Könyv

2011.01.16. 23:30, Koppenhaga

 Itt olvashattok egy-két könyvről, amit mindenkinek nagyon ajánlok. Ugyanattól az írótól (írónőtől) van és engem nagyon megfogott....

         Ha jól emlékszem, mindent a bátyám indított el azzal, hogy megvette nekem karácsonyra a Csokoládécipő című könyvet.Az írója Joanne Harris.
     
Mint utóbb kiderült számomra, hogy ez a Csokoládé c. könyv folytatása, így először azt kéne elolvasnom. Viszont pont akkor, karácsony környékén volt a TV-ben a könyvből készült film, így azt megnéztem és már tudtam olvasni a második részét. 
         Nagyon tetszett, a hangulatot, az ízeket és illatokat úgy írta le, hogy éreztem a számban a csokoládét és az orromban minden egyes alkotóelemet külön-külön. Hihetetlen volt. 
         Ezután ballagásom alkalmából megkaptam a szüleimtől még egy kötetét....a Szederbort.
 
Már a könyv címéből is lehet látni, hogy itt sem mellékszereplők az illatok, az ízek. Ezt a könyvet is csak úgy faltam. És innentől már megállíthatatlan voltam. Sorban vettem ki a könyvtárból a Joanne Harris könyveket. A következő a Szent bolondok volt.
     
Ez már teljesen más kategória mint az előtte olvasottak, itt nem az illatokon volt a hangsúly. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de talán ez a könyv tetszett a legjobban, de annyira kevés a különbség közöttük, hogy igazából nincs is kedvencem. Nyáron kölcsönkaptam a barátnőmtől az Urak és játékosok-at....ezt valamiért nem tudtam olvasni....igazából nem volt időm rá és valahogy mindig ott porosodott  polcomon, mígnem visszaadtam, így azt nem sikerült kiolvasnom.
        Jött az Ötnegyed narancs...
   
...itt újra főszerepet kapnak az illatok és az ízek...hihetetlen ez a könyv is...magával ragadó, bájos, elegáns. Aztán a Bársony és keserű mandula.
  
Ez a könyv kisebb történetekből áll. Fantasztikus....vannak benne igazán morbid és elképesztő történetek is benne, mint, például az, hogy hogyan képzel egy egy jövőbeli sztártemetést. Megdöbbentő és mégis ezek benne a legjobbak. Ez a könyv is olvastatja magát.
         És a legutolsó könyv, amit pár napja olvastam ki az a Rúnajelek

     
Most megint ismételnem kell magam de egyszerűen hihetetlen jó. Bár meg kell mondjam, hogy számomra kicsit bonyolult volt, mert egy dolognak annyi neve volt, hogy képtelenség volt megjegyezni, így sokszor az ember félreérti. Nagy szolgálatot tesz az elején lévő lista, a nevekről, hogy ki kicsoda. Rettentő nagy fantázia és képzelőerő kell hozzá....akinek ez nehezen megy ne igazán kezdjen neki a könyvnek, mert úgy nem olyan élvezetes.... én is rengeteg dolgot nem tudtam egyszerűen elképzelni, hogy hogy nézhet ki, hogy hogyan lehet.....nagyon figyelni kell folyamatosan olvasás közben....minden sort meg kell érteni, nem lehet csak úgy átsuhanni rajta. Ennek  ellenére szó szerint varázslatos könyv.

           Remélem ezek után a dicsérő szavak után mindenkinek megjön a kedve az olvasáshoz.....csak ajánlani tudom =)!
         Mivel ha minden könyv tartalmát ide bemásolnám sose lenne vége a cikknek, egyenlőre csak az utolsó könyvemnek a Rúnajeleknek az ismertetőjét írom le, hogy tudjátok, hogy miről is szól. Későbbi cikkekben pedig további könyveknek is leírom a tartalmát.
Rúnajelek:
Hétfő reggel, hét óra, ötszáz évvel a Világvége után, és megint koboldok fosztogattak a pincében… Az örök álmodozó Maddy Smith születése óta a Káosz jelét viseli a kezén. A vörös rúna hordozója különleges erők birtokosa, de a tizennégy éves lány még maga sem tudja, mire képes. A rossz ómen félelmet kelt a babonás falusiakban, Maddyt kiközösítik, így a szintén számkivetett Félszeművel barátkozik, aki sokat tud a mágiáról, és egy nap félelmetes és káprázatos világba vezeti a kislányt… A Rend fanatikus szolgái végleg le akarnak számolni a Káosszal: felesküsznek, hogy kiirtják a babonákat, a varázslatokat, a meséket és az álmokat. A tündék, törpök, boszorkányok és koboldok ideje lejárt, számukra is beköszönt a világvége, hacsak Maddy nem lopja el az ősi istenek titkát, amivel hatástalaníthatja a Rend titkos fegyverét. Háború van: a Rend végleg elpusztíthatja a világot… most minden egy kislányon múlik. Joanne Harris, a világszerte népszerű Csokoládé, Szederbor, Ötnegyed narancs és számos más bestseller írónője babonákkal és mágiával teli fantasztikus világába vezeti olvasóit. Az ősi skandináv mitológia elevenedik meg ebben a vad, veszélyes, fantasztikus és fordulatos regényben. A Rúnajelek, akár a Végtelen történet vagy A Gyűrűk Ura, igazi mestermű.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

"...you tell me that you liked me against your will, against your reason, and even against your character?"

BLOG
VENDÉGKÖNYV
LIZY
SUITCASE


"You have said quite enough, madam. I perfectly comprehend your feelings, and have now only to be ashamed of what my own have been."

 

 
Blog
Friss bejegyzések
2014.01.07. 18:12
2014.01.07. 18:00
2014.01.02. 14:29
2013.12.25. 22:32
2013.12.10. 12:05
 

 

Olvasom

It takes me a while
 Letti

Glitter and mint
Viki

 Nudes and neons
 Niki

 Buta kislány
Chibi

 3 Pillangó
 Holland

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre